|
Két ismeretlen
A tanár gyanakodva szemléli Pistike matek dolgozatát: - Mondd, Pistike, egyedül oldottad meg a feladatot? - Nem, két ismeretlennel.
9x13
A fényképészetbe betér egy matektanár: - Szeretnék erről a filmről képeket csináltatni. - 9x13? - 117. Miért?
Béka és szendvics
A tanár mondja a diákjainak: - Gyerekek, ma a békáról fogunk tanulni. - A zsebébe nyúl, és kivesz egy zsemlét. Csodálkozva néz rá: - Nahát, pedig tisztán emlékszem, hogy megettem a szendvicsemet.
Házi feladat
Pistike áthívja a barátját a szomszédból. Már egy ideje játszanak, amikor megkérdezi a kis vendég Pistikétől: - Te, mi ez a nagy kiabálás a másik szobában? - Ja, nem érdekes, csak az apám próbálja megértetni anyámmal a házi feladatomat.
Iskolai hiányzás
- Halló, iskola? - Igen. - Uram, azért hívom, mert a negyedikes Kovács Pistike nagyon náthás, nem tud ma iskolába menni. - Rendben van. Kivel beszélek, - A papámmal.
Rajzórán
Az osztályban rajzórán a gyerekek virágokat rajzolnak. Van, aki gyönyörű orgonákat, egy másik gyerek egy csokor tulipánt. Egyedül Pistikének üres a rajzlapja. Kérdezi tőle a tanító néni: - Te, kisfiam, nem rajzoltál semmit? - Dehogynem, rózsákat! - Hiszen semmi sincs a rajzlapodon. - Igen, mert ezek futórózsák.
|